Pages

2010. április 18., vasárnap

Mi újság velem meg a moly.hu-val?

Zajlik az élet, a moly.hu még mindig nagy szerepet játszik az életemben, nem csak a szabadidőmet töltöm vele, hanem megint hivatalosan is, ugyanis újabb konferenciára cipeli a kis csapatunk, aki megjárta vele már a Bobcatsss2010-et is, Parmában még január végén.
Nemsokára helyben lesz X konferencia, ahol úgymond a sok andragógiás cucc mellett mi is bemutatjuk a moly.hu-t és a könyvtár.hu-t, mint LLL és innováció és ifjúság és satöbbi, satöbbi. Ha a szervezők úgy gondolták ez ide passzol, hát köszike, végülis újabb jó pont az önéletrajzban, valamint minden kezdődik elölről: publikálás egy folyóiratban, tudományos szakmai ösztöndíj megpályázása szeptemberben is, aztán újabb konferencia, egyszerűen a körforgásba kell bekerülni, aztán önként persze ki lehet szállni, de egyelőre nem érzem szükségét. Jó ez, meg ezt legalább teljességében magyarul kell tartani, na jó, az abstractot persze angol+magyar nyelven is kellett.

Aztán magán az oldalon is kisebb-nagyobb viharok vonulnak végig, az új tagok érkezése mellett régi, stabilnak gondolt(!) tagok kifakadnak, mocskolódnak, tiszteletlenek, végül törlik magukat. Viszlát.
Hogy minek is köszönhető ez? Nem mondom, hogy ismerem az összes részletet, mert nem, de próbálom összerakni magam számára is a kockákat. Amikor én 7 hónapja regisztráltam, azt láttam, hogy van ez a könyves oldal, ahol gyakorlatilag elég nagy a szabadságom, ha akarok belefolyok a beszélgetésekbe, kezdeményezek, de ha nem, akkor csak úgy el vagyok magamban és nyilvántartom, hogy mit olvasok, milyen könyveim vannak, milyen könyveket szeretnék elolvasni. Persze akaratlanul is összesodródtam szimpatikusabb emberekkel, a vitákat meg kerültem, és úgy elvagyok azóta is.

Namármost a könyves dolgok mellett elkezdtek létrejönni egyéb dolgok, a polcok és témák között, amikben eleinte én is részt vettem, mint pl íróasztalod bemutatása egy fényképen, vagy épp valós könyvespolcaim fényképének feltöltése. Aztán jött az, hogy mit cipelsz magaddal a táskádban, ami már annyira nem jött be, mert a női táska nekem mindig szent dolog, eszem ágában sincs kipakolni mindent és mutogatni, hogy X márkájú papírzsepim, Labellóm, pénztárcám vagy telefonom van, mert ez senkire sem tartozik. Vagyis vadidegen embereknek úgyis tökmindegy, a könyv, amit a táskámban hurcolászok magammal úgyis látszik az aktuális olvasmányoknál.

Jójó, még ez sem olyan durva, de aztán meg jöttek az olyan polcok, hogy gyerekeim, unokatesóim, macskáim (!!!), meg kedvenc pasijaim (!!!!!) stb, meg a rózsák, amiket kaptam, és akkor már én is felkaptam a fejem, hogy nono, ez itt most egy könyves oldal elsősorban, nem wiw, itt ennek nem igazán van helye. De mivel szabadság van, mindenki azt csinál amit akar, amíg nincs erre korlátozás, max nem nézem meg, azért jókat nevettem egyik-másikon, hogy te úristen, van, akinek erre van szabadideje. Szerintem a molyon baromira nem számít, hogy jó pasinak tartom-e Johnny Depp-et vagy sem.
Na igen, a korlátozás. Egyelőre nincs, hiába veti fel néha valaki, egyelőre a felső vezetőtől nem érkezett ilyen irányú utasítás, addig meg burjánzik a néha felbukkanó gaz. Ami viszont változóban van, hogy előrelépés történt abban az irányban, hogy társkeresővé váljon az oldal, ami annyira nem frankó, még ha ki is találtam egy jó szlogent a régi Mit olvasol éppen? helyett: Mit olvas az Igazi?
A lényeg az, hogy ha eddig nem tetted meg, hogy bejelölöd, hogy férfiből vagy nőből vagy, akkor meg kell tenned, amíg nem, egy kis kék ablak figyelmeztet erre. Ezen aztán egy páran hisztit rendeztek, abszolút feleslegesen, hiszen nincs ebben semmi rossz, ha a profilodban nem akarod, hogy megjelenjen, akkor kiveszed a pipát, csak Bence látja, de mivel ő a főmufti, ezt simán bekérheti akár csak statisztikai célokból is. Mi a fenét kell ezen lovagolni azt nem tudom, kicsit olyan ellentétes, hogy mutogatok mindent magamból: íróasztal, táska, macska, kutya, barát, barátnő, hóember, de azt nem mondom meg fiú vagy lány vagyok? Hehe. Ugyanez a játék volt a nevekkel is, hogy adj meg teljes nevet, ha eddig nem tetted meg, amit szintén ki lehet játszani, de persze ezen is hisztizni kell egy sort, röhej.
Ami más kérdés, én is lemaradtam róla, mert csak rövid ideig volt elérhető, az az, hogy meg kellett volna adni a szexuális irányultságodat. Hoppá, ez azért már más tészta, ez tényleg magánügy, egy könyves oldalon nehogy már erre kötelezzenek, nem mintha gondom lenne kiválasztani, hogy heteró vagyok vagy sem, de ez egy könyves közösségi oldal, akkor hagyjuk már. El is halt ez a része a dolognak.
Szóval páran ezen események hatására kivetkőztek magukból (vagy csak valódi énjüket mutatták meg?), karcoltak mindenfélét, meg beszóltak itt-ott Bencének, abszolúte tiszteletlenül, amihez mondjuk nem tudom honnan vették a bátorságot, bocsánatkérés nuku. Bencét sem kell félteni, az irányvonalat ő ismeri, én támogatom, hiába volt mondjuk rossz ötlet az irányultság megadása, de ettől függetlenül ő a főnök az oldalon és nagy hála neki, hogy van ez az oldal, hiányozna ha nem lenne. :)

2010. április 17., szombat

Magashegyi Underground - Szívtakarítás

Jó volt, amíg volt közük a Kaukázushoz, szerettem pl az Angliát Kardos-Horváth-tal meg Bíborkával, de jó ez így is, most már újraéledve vagy mi.

"Szívem spammel van tele
Színes nyilakat lő bele
A délibábos porvilág
Szappanbuborék semmi más."

2010. április 15., csütörtök

Kafkaz - Cukorborsó

Van már sok-sok száma önállóan is, van-van sok jó, Robotkutya, Ikea, Flóra, Bo-bo-bo-borsófőzelék, stb, most leginkább a múltkori élő fellépés óta a Cukorborsó tetszik.

Minek van a szívem, ha nem szeret senki, minek van a te szíved, ha nem tudsz szeretni.
A kölcsönhatások hiánya aggasztó. Kell, infúzió.
Nincs elég csoki a boldogsághoz, jaj, nekem csak te vagy az édes káosz.
Időzített bomba, nélküled minden, cukorborsó.


2010. április 13., kedd

Mész az utcán...

Vasárnap este, hogy Pécsre visszaértem, a helyi járat ablakából láttam X-et, aki ebben a bejegyzésben szerepelt még régen. Még mindig olyan mint régen, évek óta nem láttam, de miért, miért tud még ennyi idő után is valaki hatni valakire? Csak bámultam ki az ablakon.

Aztán órákkal később, amikor este hazafelé mentem a Fringe Fesztiválról, láttam Y-t, aki szintén szemüveges (mily meglepő), épp a csajával ment az utcán, aki kétszer olyan széles mint én. Ennyit arról, hogy mondjuk szemezel az egyetemen egy sráccal. Pffff.

2010. április 8., csütörtök

Imogen Heap: Goodnight and Go

Meguntam, hogy mindig csak annyi látszik a bejegyzések címeinél, hogy napi kedvenc, ezért ezentúl hasonlóan más blogokhoz, itt is maga a szám előadója és a címe lesz a bejegyzésnek is a címe. Élek kizárólagos hatalmammal és utólag az április-márciusiakat is korrigálom, ez van. Mára pedig ez a dal, ami pár hete már bennem van, hogy néha dudorászom meg ilyenek, és különben is régen voltak már a blogban dalos pacsirták. Imogen Heap különlegesnek tűnik, megfogott a refrén kezdetével rendesen:
Why d'ya have to be so cute? It's impossible to ignore you.

2010. április 7., szerda

Másfél: Villamos

Ha már mindjárt éjfél, ha már kiesik a szemem a Project Wombat miatt, ha még olvasnék, de úgyis bealszom és még fürödni is kell, akkor már ne csak egy 180mp-s szám jöjjön, az úgy snassz, hanem inkább egy 483-as, mert minél több, anná jobb. Másfél. Villamos.

2010. április 6., kedd

Transglobal Underground: Temple Head

Pár napja beleszerelmesedtem a Transglobal Underground egyik számába, ami még úgy két éve ment az mr2-n, a Spellbound-ba. Imádom újra és újra meghallgatni, azonban a youtube-ra nem került fel, de a last.fm-en meg lehet hallgatni elvileg.
Ellenben itt van egy nagy slágerük, a Temple Head:

2010. április 5., hétfő

Vigyázz, kész... - PEN 2010

Közeleg már nagyon a PEN2010, április 21-24. között lesz a Bőrgyárban. Szuper volt 2008-ban, 2009-ben is, most sem hagyom ki (remélhetőleg).

A PEN hivatalos oldala itt elérhető.

2010. április 4., vasárnap

Radiohead: Jigshaw Falling Into Place

Nyuszit mindenkinek, az én tojásomból egy Radiohead-szám kelt ki:
Jigsaw Falling Into Place

2010. április 1., csütörtök

colorStar: deLuxe DVD

Kedves Szomszédtól kölcsönkaptam tegnap két értékes dolgot is, az egyik a colorStar deLuxe nevezetű DVD-je eredetiben. Hűűű. Eszméletlen. Meghallgattam a 14 számból 11-12-t, mindenképpen beszerzendő dolog, a hangzás szuper, a kép is, a zene, meg... 100%.

A deLuxe-ről kritika a MyMusic-on, meg minden, jól összefoglalja a lényeget. Még mindig az én kedvenc két dalom szólt szerintem a legjobban, a Petite Adéle és az Aalomadalom. Megunhatatlan, minden egyes alkalommal képes megmozgatni. Az Aalomadalom c. számot amúgy is az egyik (ha nem a leg) felépítettebbnek tartom a magyar kínálatban, van eleje, közepe, vége, kész extázis az a 9 perc, imádom, de erről már lehet írtam régebben. Hát hiába.

Tracklist:

1 Heavenicetrip!

2 Imarobot
3 Morning Call
4 Roadmovie
5 Budapest Win-A-Trip
6 One More Slip
7 Falling
8 Komfort
9 Air Traffic
10 Light Up The Stars
11 Rollerskate
12 Another Day
13 Petite Adéle
14 Aalomadalom


+ extrák között:
Budapest Win-A-Trip [videoklip], Morning Call [videoklip], Air Traffic [videoklip], Sudden Love [videoklip]