Az ég kék de a zöldet is kedvelem-mert bármeddig elmegyek,
Ezt jól tudod mert voltál néha kicsit fent és hát nagyon lenn,
Ha mást nem is de élvezed,hogy élheted
Mert ez az életed...
Teljes dalszöveg itt elérhető.
lemezjátszó a szív, a vágy egy lemezt rádobott (Péterfy Bori & Love Band)

Ez az, amikor gyakorlatilag egy szereplővel, minimális helyszínnel, ami adott esetben egy űrállomás vagy mi, egy frankó kis filmet lehet csinálni, ami totál kikapcsol 90 percre. Sokat nem lehet lelőni róla előre, mert akkor nem lenne meglepetés. Sam Rockwell-t eddig is ásznak tartottam, karakteres színész, egyedül is simán elvitte a vállán a filmet, ez most nálam nagyon betalált.
Az együttes, az F.O.System tulajdonképpen csendben van, mióta én komolyabban is benne vagyok a zenében, sebaj, az mindig nagyon jó érzés, amikor egy halott zenekart fedezek fel magamnak, így az ő egyetlen albumukat is. Annyira különbözik mindentől, amit hallgatni szoktam, mégis fülbemászó, tetszenek a dalszövegek, a dark hangulat, de azért érezni lehet, hogy annyira 90-es évek! :) Majd megpróbálom mixpoddal elérhetővé tenni (csak hallgatni) az egész albumot.1. A borító ronda. Nekem ne mondja senki sem, hogy ha azt mondom csúnya, nem értettem meg a könyv lényegét. Ez egyszerűen grafikailag és esztétikailag sem szép, egy ember egy cégnél ne ilyet adjon ki a kezéből, ha van normális végzettsége erről a szakmáról. Persze a felhők jók, de az alatt a piros paint-festékszórós cikkcakktól rosszul vagyok, annyira, de annyira szembetűnő és hangsúlyos rajta. Én értem, hogy ott alatta torzítva a két lánya, Nagybug és Kisbug van, meg a könyvek, meg a magassarkú, pöttyös szoknya, de lehetett volna szebb. Ennyire nem jó borítót már régen láttam, pedig mindig vannak mellényúlások. Vagyis lehet nem is pediggel kellene írni, hanem kijelenteni, hogy mindig vannak mellényúlások és kész.
2. A cím ötletes, szó is esik róla benne, "kigyógyfűrészelem magamból" vagy valami hasonló. Klassz szó, ez tetszik. Gyógyfűrész. A Soha nevet választani nicknévnek szintén találó, jól el lehet vele játszadozni. Néha sokat is játszadozik.
3. Miért és hogyan adnak ki blogtartalmakat könyvbe? Ismerni kell valakit vagy nem is, hanem rád találnak és megörvendeztetnek az örömhírrel, hogy tádááám, kiadjuk amiket irkáltál a neten? Nem tudom, de ez is egy érdekes dolog. Mivel ez azért nem kultblog, se könyves blog, se gasztroblog, hanem énblog, könnyen lehet utálni és szeretni is.
Tartalom: Két érzékeny és családi traumákkal terhelt lélek találkozik Helsinkiben: a fiatal finn írótanonc és az ötven körüli amerikai irodalomprofesszor hamar egymásba szeretnek, de ez a szerelem nem a romantikus filmekből és lányregényekből ismert perzselő érzés: kapcsolatuk a görcsök és gátlások feloldásával kezdődik, hiszen a férfi édesapja a vietnami háború után megőrült, édesanyja pedig tehetetlenül sodródott a világban. A nő múltja is hasonló: bátyja elmegyógyintézetben végezte, mivel édesapjuk folyamatos lelki és fizikai terrorja felőrölte.
A könyv története és nyelvezete, hőseihez hasonlóan szintén erősen visszafogott: filmszerű állóképek, különféle színek és szagok, háttérben bujkáló érzések keverednek az alig hallható, mégis feszült suttogásokkal és sikolyokkal.
A másik pedig Szeifert Natália: Gyógyfűrész - Soha naplója. Ezt épp pár perce fejeztem be, még friss, lehet elidőzöm rajta itt egy kicsit. Majd külön bejegyzés lesz.
Fülszöveg: "Oldalba bököm magam, hogy menjek már odébb. Jó oldalról, jó szögben pont szíven találnám magam, de nem. Hiába az a sok anatómia.
Hogy őszinte legyek, te nem vagy teljesen morális.
Hiába, az a sok katatónia." 
Soha. Határozószó. Meghatároz legfőképp időt – illetve annak, mármint az alkalmas időnek a hiányát –, másrészt meghatároz egy embert. Egy nőt.
Vagy pont hogy az a nő határozza meg a sohát, annak az alkalmas időnek a hiányát.
Soha nem derül ki. Vagy pont hogy kiderül. Soha kiderül. Hülye mondat, mi?
Pedig kiderül. Ír naplót, internetre. Tudod, bárki elolvashatja. Bárki. Mégis, az egész valahogy szemtelenül intim. Van, hogy irreál (van, hogy ír reál), és van, hogy szürreál. Soha mindent leír maga körül, még azt is, ami nincs. Kegyesen, kegyetlenül, szenvesen, szenvtelenül. Persze, szereti a szójátékokat, de sohasem öncéllal. A szó neki nem játék, illetve nem csak az. Minden valós időben leírt naplóbejegyzés, minden többé vagy éppen kevésbé megszerkesztett mondata egy tökéletlen egész része, félreütésestül, elragadtatásostul, makulásan is. Pont úgy őszinte, ahogyan még nem gejl és már nem obszcén.
Soha semmit nem ír le csak úgy. Soha.
(Szaniszló Judit)
Elkezdtem Tóth Krisztina: Vonalkód című könyvét, ami egy novelláskötet, tizenöt történetet tartalmaz. Hetet-nyolcat olvastam el eddig belőle, klasszak, ugyanaz a szimpatikus stílus, mint ami a Hazaviszlek, jó?-nál volt, tehát tetszik, tetszik. Ez amúgy nekem egy tényleg nagy rádöbbenés volt, hogy jééé, vannak női írók is, akik nem a fejősévás-vassvirágos-habkönnyű szinten ragadtak meg, hanem tényleg minőségi szépirodalmat alkotnak. Ez nagyon tisztelni való.
Tartalom: Ha fölfeslik is, valahol azért mégiscsak törvények szövedéke a világ, olykor átláthatatlan, vagy a hajnali derengésben pókfonálként felcsillanó összefüggések hálója: a szálak vége az idő más-más zugába kötve. 
Ezekbe a zugokba pillanthatunk bele Tóth Krisztina novelláin keresztül. Kohósalak és melegpadló, hangyatérkép és hokikori, sörösdobozok a szekrénysoron. Kádár-kor és jelenkor. Mindnyájunk gyerekkora, kamaszkora, felnőttkora. Az ott rejtőző tárgyak és érzések szorongáshálója rajzolódik ki a Vonalkód lapjain – ez segít bennünket emlékezni és megérteni a hátrahagyott időt, megtapasztalni a változásban a változatlanságot.
Tóth Krisztina, akit eddig költőként tisztelhettünk, a Vonalkóddal mutatkozik be prózaíróként. Történetei a legjobb novellisták közé emelik.