Pages

2010. május 14., péntek

Ha ez a vég, nekem tetszik...

Egyből ez a régi Kispál-szám jutott eszembe, (egy ősrégi videoklipet is találtam hozzá), ahogy hazaértem, ma ugyanis vége lett a szorgalmi időszakomnak, ötösök vannak csak, de még van két vizsgám májusban. Szóval panaszra semmi okom, sincs, sikerült mindent megcsinálni, minden beadandót leadni, előadást megtartani, tanulmányt megírni és persze I LOVE ADATBÁZISOK. :) Komolyan, másból sem áll már az életünk, csak adatbázisokból, de ami mindig előjön, az a Web of Science, Science Direct, PubMed, Medline, Academic Search Complete, Econlit, PIM, Néprajzi Adatbázis, PsychInfo, stb, stb, (egyelőre) mindenféle társadalomtudomány, orvostudomány, közgáz- és jogtudomány.

2010. május 13., csütörtök

Eleven Hold - Ha így állunk, arra

Mert minden ezzel a számmal kezdődött még 2005-ben, ezután ébredtem rá, hogy van egy másféle zenei világ, mint amit addig hallgattam és nyakig belemásztam. Benne vagyok még most is, élvezem, ez meg egy kis nosztalgia volt.

2010. május 12., szerda

Új sablon

Megint bekövetkezett a váltás ideje, ezt valahogy mindig egy belső óra jelzi, amikor már ránézek a blogra és nem az igazi. A Scrapbook Mania-t egyszercsak túl csicsásnak éreztem, visszatértem a barnás színhez, kékkel körítve, a jelenlegi olyan tiszta és szép, a madárka külön kedvenc.
A szokásos nosztalgiakép, hogy mi volt ezelőtt:

2010. május 11., kedd

Péterfy Bori & Love Band - Szerelem (A.E. Bizottság)

Happy fordulót magamnak, elértem a 200. bejegyzés számot. Ünnepeljünk Péterfy Bori & Love Band-del, és a szerelemmel, ami igazából nincs itt, de azért másnak igen, ami biztosan jó.

már megint itt van a szerelem,
már megint izzad a tenyerem.
minek? minek? minek? minek?

már megint csak őrája gondolok,
már megint csak akarok egy jó nagyot.
minek? minek? minek? MINEK?

már megint csak őt látom mindenütt,
már megint csak őt hallom mindenütt.
minek? minek? minek? MINEK?

SZERELEM, SZERELEM, SZERELEM,
SZERELEM, SZERELEM, SZERELEM.
KÖPNI KELL!
KÖPNI KELL!
KÖPNI KELL!
KÖPNI KELL!

Bónuszként a Vámpír és a Hajolj bele a hajamba. > Nincs bónusz, a videó jogsértő volt, így eltávolították. :( Cserébe egy másik előadásban azért itt van Boritól.
Az eredeti pedig meghallgatható például itt, ha ide kattintasz.

2010. május 10., hétfő

Vad Fruttik - Lehetek én is

Várom már az új albumot, ahhoz képest, hogy számomra a Sárga zsigulinak valami Kistehénhez hasonló zenekarnak indult (jó, azóta a KT is más lett kicsit), egészen szépen kifejlődtek, nem volt rossz kezdésnek a Rózsikámnak digitálisan, de az Egy éjszaka Bohémiában már telitalálat.
Nos, ez az egyik új szám, a Lehetek én is.

Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen,
kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben,
korlátok nélkül növekszik egyre,
a sztratoszférán át tör a végtelenbe..
Lehetek én is, lehetek én is az az egy, az az egy..

Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen,
kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben
folyton csak érez, s a tiéddel dobban,
s kivérzik lassan itt, ebben a dalban..
Lehetek én is, lehetek én is az az egy, az az egy...

2010. május 9., vasárnap

Quimby - Sehol se talállak

A klasszikus koncertverziós klip. Sehol se talállak téged életem...

2010. május 7., péntek

És lőn békesség

A világosság is megvan, de valami elképesztő nagy nyugalom szállt meg, ahogy így ülök a kanapén (na jó, nem a sajátom, hanem lakótársé... az ágytakaró sem az én stílusom...brrr), és szól majdnem maxon Parov Stelar (a tegnapi koncert óta még nagyobb love, majd még lesz poszt), aztán egyébként csend van, csak én vagyok a lakásban, és körülöttem a Könyvek


Az Anna Gavalda-könyvet rég szerettem volna, még valamikor ősszel olvastam, gyönyörűek és szívfájdítóak, annyira érzem, hogy ez az a stílus, ami nekem igen, hogy a Vigaszágon kívül eddig mindent elolvastam tőle, majd azt is.
Az Utas és holdvilág az maga A Regény, óóó, jó időben olvastam el, szívem egyik csücske, a Vonalkód pedig csak úgy jött, a tegnapi Tóth Krisztina felolvasóestről. Ezeket a történeteket valamikor ősz végén, télen olvashattam, a Hazaviszlek, jó? után, de egyből éreztem, hogy ezek az igazán olyan írások, amik hozzám passzolnak.

Úgy általában rájöttem, hogy a novella az én műfajom, a regényekkel együtt ezeket olvasok a legszívesebben, mégpedig Háy Jánostól, Tóth Krisztinától, Anna Gavaldától, vagy épp a Sobor Antal írások, amik bár régebbiek, de mégis egyszerűen bájosak. De ugyanígy a Baricco-kisregényekről is tudnék áradozni, inkább úgy általában jó barátok vagyunk én meg a könyvek.

2010. május 5., szerda

Heaven Street Seven - Hullik a zápor

Nem tudom, hogy hívnak
Nem tudom, mit utálsz,
De arcodon a kétség csókja,
Szívedet több tonna semmi nyomja
...

2010. május 4., kedd

Kistehén - Jó csávó a Markó

Nincs időm a szerelemre, nincs időm soha
nincs időm az emberekre nincs időm elég

Nagyon jó csávó a Markó, nagyon jó csávó, nagyon jó...

2010. május 3., hétfő

Fényben ülés...

Helyszín: Tettye (mi más)
Időjárás: erősen napos
Kedv: emelkedőben
Könyv: Párizsban az élet


Egy kis séta, egy kis ücsörgés, egy kis fényképezés, egy kis olvasás, aztán két gombóc fagyi, aztán még ücsörgés, még olvasás, még fényképezés, még még minden és napozás. Eredmény: elégedettség és kiegyensúlyozottság. :) Szép hét lesz ez a hét, tele programokkal, óraelmaradásokkal, minden adott.