Pages

2010. június 15., kedd

Fókatelep - Szomorú vasárnap

Az Indulj el már szerepelt ősszel, most egy kicsit lassabb módra váltottam, ez pedig a Szomorú vasárnap a Fókatelep elképzelése szerint. Annamari nagyon jó benne, persze miben nem, nagyon szeretem hallgatni a hangját, pedig annyira nem vagyok népzene-fanatikus, de ez a koncepció így szuper. Olyan jó lenne már megint élőben hallani őket, régen volt már az IH-s koncert.

2010. június 14., hétfő

Brains feat. Harcsa Veronika - Pill To Take

Kiváló párosítás, még ha a fiúk hangja nem is szerepel benne, elviszi az egészet Veronika könnyedén.

2010. június 13., vasárnap

The Prodigy - Voodoo People (Pendulum Remix)

Gondoltam egyet, hogy most a régi youtube-os kedvenceim közül lesz valami, és ez a szám a 2., amit felvettem az egyéb zenék mappájába még 2006-2007-ben, tehát nem fér bele a pop, a rock, a magyar alter, musical kategóriába, azt hiszem érthető., pedig akkor sem voltam kemény taréjos fan, de a videó ötletes és dinamikus, a zene hasonlóképpen tetszik, tehát miért ne?

2010. június 11., péntek

Amber Smith - I was the first

Ennek a zenekarnak is vége, nagyjából a Kaukázussal egy időben tudtam meg, amikor már kezdtem őket megszeretni. Orrvérzésig nem szoktam hallgatni, mert úgy már kezd kellemetlenné válni kicsit a kimértség és precízség, de rövid távon nagyon kellemes. Ez volt az egyik első klipes daluk, már 2003-ban elkészült, de én csak kb. 2007-ben hallottam először, akkor tetszett meg maga a zenekar is egy kicsit, bár koncertre sajnos végül sohasem jutottam el.


Nem tudom honnan leszedni a 2003-as albumukat, ami ezt a számot tartalmazza, ez a My Little Servant, please, someone help!!!

2010. június 9., szerda

Beck - Loser

Mindig olyan szimpatikus volt. I’m a loser baby, so why don’t you kill me?

2010. június 8., kedd

Maybe wash my hair...

Állat lett ez a videó, szerintem is Tom Cruise élete legjobb alakítása Les Grossman, a hollywood-i producer. Robertnek meg hatalmas puszi ezért is, hogy bevállalta, persze, tök poén. A szöveg magáért beszél... XDXDXD Your filthy hair made you a star... Ott a pont.

2010. június 7., hétfő

Alfons Mucha kiállítása

A Pécsi Galériában 2010.04.30. - 2010.06.06. között volt megtekinthető a kiállítás, május 27-én megnéztem én is, bár alapból nem volt betervezve, de érdemes volt mindenképpen.

Pár szóban, hogy kicsoda is Alfons Mucha, mit érdemes róla tudni, aki nem "mucsa", hanem "muha":
Szecesszió egyik legnagyobb és legérdekesebb művésze, festő, grafikus, díszlettervező, iparművész munkásságát mutatjuk be a chrudimi Regionális Múzeum, a brnoi Moravska Galerie, az ivancicei Múzeummal valamint a Magyar Művészeti Akadémiával együttműködve. A szecesszió egyik legjelesebb és legmarkánsabb képviselője.
Nemcsak festő és grafikusművész volt, szobrászattal is foglalkozott, de az ékszerkészítés, egy belső tér díszítése és az iparművészet is érdekelte. Sajátos, különleges tehetsége azonban legteljesebben a díszítő grafikában nyilatkozott meg. Ennek köszönheti mindmáig élő hírnevét.
Bár művészetét a szecesszióra jellemző kígyózó indák, stilizált növényi motívumok, buja vonalvezetés, szépséges nőalakok jellemzik, nem vallotta magáénak az art nouveau elveit, nézeteit inkább a szimbolizmussal rokonította. A dekorativitás anatómiai pontossággal párosul. Plakátjai csík alakúak, a századforduló reklámiparának különleges, egyedi termékei. Roppant sokoldalú művész volt: illusztrált számos könyvet (Németország története, Ilsée), tervezett bélyeget, naptárt, tapétát, bútort, szőnyeget, üvegablakot, ékszereket és ékszerüzletet. Alkotásait gyakran ciklusokba, dekoratív pannóként rendezte össze.
Forrás: Pécsi Kulturális Központ


Mondjuk én szeretem a szecessziót, a túláradásával együtt is, de egyvalami nagyon zavart a festmények egy részében, azok pedig a csillagok voltak. Sok-sok kis sárga csillagocska odahányva mindenhova, miközben anélkül ízlésesebb lett volna. Szerintem nem lehet egy vállrándítással elintézni a dolgokat, hogy de hát ebbe minden belefér, a több jobb, nem hiszem, mindenesetre mondhatni ez is a névjegyévé vált.
Tetszettek a nőalakok, szépek voltak összefogott vagy éppen hosszú kibomló és szerteágazó hajjal is, Mucha szerethette a nőket nagyon is.


A reklámokról meg az jutott eszembe, hogy ha manapság is ilyen stílusban szerepelnének a reklámok az újságokban, az utcákon, akkor mennyivel szebb lenne az egész, sokkal-sokkal kifinomultabb. Nem azt mondom, hogy ettől megvenném a Nesquik kakaóport a likőrt, a pezsgőt vagy a cigit, mert nem, de az ember szemének, a szépérzéknek mindenképpen tetszetősebb. De ez a kor elmúlt, maradtak a plakátok, de amíg ezeket megtekinthetjük, fennmaradnak, nincs nagy baj.


Voltak összefüggő kompozíciók is, vagy nem is tudom, hogy nevezzem, képegyüttesnek, pl. a négy évszakot szimbolizálta egy-egy női kép, vagy négyféle drágakövet, hajnali és alkonyati női kép is volt, valahogy mindig minden páros volt, ami külön piros pont, mert én is jobban szeretem a páros dolgokat. Az évszakok közül természetesen a Tél lett a kedvencem, a drágakövek közül pedig a Smaragd.



A fotók már jóval ambivalensebb érzéseket váltottak ki belőle, volt köztük egészen szép, érdekes, de soknál nagyon nem tetszett a modell beállítása, iszonyatosan erőltetett vagy művi volt, cseppet sem természetes.


Sajnos a fényképek nem lettek túl jók, mármint a színminőség, mivel csak vaku nélkül lehetett fotózni, így néha kicsit erőtlen, de aki ott volt, annak úgyis a fejében élnek a képek, és az a lényeg.


2010. június 6., vasárnap

A Szabó Balázs Band Pécsett járt - 2. felvonás

Eltelt pár hónap és megint örömteli estének néztem elébe, hogy ilyen szépen szóljak, ugyanis a POSZT2010 Off-programjainak egyikeként július 5-én este megint Balázsék léptek fel. A helyszín ezúttal nem a szűkös Szenes volt, hanem a Jókai tér, ami jó választásnak bizonyult.
Egy negatívum volt csak, de ez sem olyan igazi, ezért is kezdem ezzel, mégpedig hogy ücsörgős koncert volt, márpedig a zene nem olyan. :(
Na de ezen túllépve fantasztikus volt, mert sok-sok pozitív változást vettem észre a téli koncert óta:
Sokkal rutinosabb volt az egész csapat, a basszgitáros szemüveges srác nagyon is él a színpadon, nincs az egész teher Balázs vállán, hogy akkor most hatunk nevében mókát kell csinálni. Persze, ő a frontember nagyon is, de már nem kapkodott annyira a hangszerek váltásakor, mint a Szenesben, sokkal nyugodtabban, professzionálisabban kezelte az egész helyzetet. Szóval összességében felszabadultabban játszottak, persze ez a rutin, amit azért pár hónap x fellépéssel lehet gyűjtögetni, szóval bár még mindig szívfájdalom, hogy nincs Suhancos, azért jó, hogy megalakult a Szabó Balázs Band.
Előadták az összes számukat, amik nekem is megvannak, kivéve csak a nemtudommilyencímű Öltözz fel-refrénű szám nincs meg nekem, de ismertem azt is a múltkori koncertről. Meg volt a végén ilyen néptáncos betét, a nevét sajnos elfelejtettem, de valamelyik vidék jellegzetes dallamai voltak a záróakkordok. Örök kedvenc a Suhi óta a Vagyok (régen Jól), sírni lehet tőle, a vidámabb végletből meg az Én már nem.
Meg amúgy egész szépen gyűlt a közönség, persze egyértelmű, hogy nem mindenki a Sz.B.B. miatt mozdult ki aznap este otthonról, hiszen éppen folyt a POSZT-kavalkád, meg hát jó idő volt (végre), és hát belváros=sok ember. Jó volt, na. :)




2010. június 3., csütörtök

Hangmás & Péterfy Bori - Egészen közel

"egy pixelhiba vagyok a képernyőd sarkában"
"arcod az utolsó kép, ami a memóriámba ég"

2010. június 1., kedd

The Alpinestars feat. Brian Molko - Carbon Kid

Olvastam ugye ezt a Placebo-s könyvet, aztán ebben volt pár olyan számnak az említése, amikben Brian közreműködött, ezeket meghallgattam, ez tetszik igazán. Év: 2002