Pages

2010. október 31., vasárnap

Egy könyv, sok könyv, 10. felvonás

Azért jó volt ez a hónap is, nézzük csak:

1. Müller Nándor: Barangolások a Mecsekben
http://moly.hu/konyvek/muller-nandor-barangolasok-a-mecsekben

Értékelésem: Szépen megszerkesztett könyv kezdő és gyakorlott túrázóknak is, nehézségi és időbeli fokozatokkal, egyértelmű magyarázatokkal és utasításokkal, szép képekkel, és még fogni sem nehéz közben, de azért néha tovább is lehet menni, akkor meg a meglepetés ereje és az izgalom a fő, mert nincs olyan, hogy vége, mindig lehet balra-jobbra-le-fel kanyarogni.

2. Douglas Coupland: Barátnő kómában
http://moly.hu/konyvek/douglas-coupland-baratno-komaban

Értékelésem: Szuper, szuper, megint valami igazán eredetit sikerült létrehoznia Couplandnek, komolyan már oltárt kéne neki emelnem az egyik sarokban. A cselekmény szála egy szép íven fut, de mégsem kiszámítható, a szereplők szerintem meg olyan szinten a valóságba ágyazottak, mint eddig még nem, és aztán mégis az apokalipszis után találjuk magunkat, ahol nem szerettem volna a túlélők között lenni. A fél le azért, mert bár tudom, hogy az élet minőségén való filozofálgatás lett volna a cél, de Jared túl sok volt az utolsó negyven oldalon.

3. César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből
http://moly.hu/konyvek/cesar-aira-epizod-egy-vandorfesto-eletebol

Értékelésem: Száraz életrajznak indult az első pár oldalon, aztán azt vettem észre, mikor már rájöttem, hogy fejezetre bontás sincs, hogy tulajdonképpen milyen szépen egyensúlyoz a dokumentáció és a szépirodalom határán, közben sok-sok művészetfilozófiával, de nulla párbeszéddel, ami meglepő volt, de nem is hiányzott, ez így volt kerekded, de nem kerek, mert a vége kicsit hirtelen. Ettől függetlenül kellemes meglepetés.

4. Anna Gavalda: Kis kiruccanás
http://moly.hu/konyvek/anna-gavalda-kis-kiruccanas

Értékelésem: Már megint nehéz kategóriákba rakosgatni Gavaldát, mert az írás még mindig szuperül megy neki, nagyon is szerethetőek a karakterek, jó az alapszituáció, tipikus gavaldás mondatok tömege, még ha én kevésbé is vettem érzelgősre közben a figurát, de kicsit olyan kisujjból kirázom-érzetem volt, valamit ki kellene adni alapon, sokkal szívesebben vettem volna, ha a négy testvér életéből egy 4-500 oldalas regény készül és abban elmélyedhetek.

5. Ficsku Pál: Gyerekgyár
http://moly.hu/konyvek/ficsku-pal-gyerekgyar

Értékelésem: Az a baj, ha az utcán való szembetalálkozásaink során ránézek az íróra, benne van az egész történet a keserűségével együtt és a mi lehetett volna-kérdés, mert azért ha azt vesszük, ahhoz képest, hogy mennyi jó ötlete van és bátorsága, 10 könyvnél kellene tartania, csak, csak valami elment… mert ott van a sok közönséges, stílusilag értékelhetetlen mondat, gondolat, de igazából ez is annyira Ficskus, hogy szerethetővé teszi önmagát. Vannak ellenben eszméletlenül jól kitalált és megírt helyzetek, a fülszövegben is említett ovis gyerekek elrablása, a Madách-influenza, satöbbi, majd megpróbálom részletesebben is, de végig az egész felett lebeg a szomorúság, és hogy mennyire szerettek volna egy egyszerű és természetes dolgot, ami nehezen jött, a gyerek. Nem is tudom írt-e már férfi erről valaha.

6. Helen Fielding: Bridget Jones naplója
http://moly.hu/konyvek/helen-fielding-bridget-jones-naploja

Értékelésem: A nyelvezete valami iszonyatos volt, az állandó löncsölés, lejmolás, mindez nem n.j., vagy a fordítás hibája, vagy amit szoktam mondani, hogy „ez annyira 90-es évek!”. Igen, akkor meg végleg ledöbbentem, mikor Bridget-éknek a BBC-s Büszkeség és balítélet volt az újdonság én meg itt ülök 2010-ben, és ez annyira… Van ez így, sok kis apróság, különbözőbb nem is lehetne a filmváltozattal, amit évek óta imádok, Bridget is tök más, (miért kell 58kg-on nyavalyogni???), de Daniel meg Mark karaktere nekem egy az egyben ugyanaz volt, bár nagy sajnálatomra Mark olyan keveset szerepelt benne. Cikázok oda meg vissza, most ez van, de szórakoztató volt, meg ez szerintem egyedülálló nőknek alap, meg a párosok is emlékezzenek csak vissza.

7. Krasznahorkai László – Max Neumann: ÁllatVanBent
http://moly.hu/konyvek/krasznahorkai-laszlo-max-neumann-allatvanbent

Értékelésem: Egyelőre mint egy gyermek, akinek anatómiai atlaszt nyomtak a kezébe, és tudja, meg érzi is, hogy az jó, értékes, és tetszik is neki, ám a felnőttek komoly gondolatokat várnak tőle.

8. Neil Gaiman: A temető könyve
http://moly.hu/konyvek/neil-gaiman-a-temeto-konyve

Értékelésem: Értem én, hogy miért rajonganak ennyien Gaiman írásaiért, csuklóból és egyáltalán nem izzadságszagúan mesél és csak mesél, ilyen-olyan lényeket és legendákat sző a történetbe, meg azért Sen helyzetével sem ő találta fel a spanyolviaszt, ezt mindenki tudja, mégis működik a dolog. Felnőtt fejjel olvastam végig, (áh, ilyen úgy sincs, ez csak mese!), nem mentem vissza gyerekbe, ennek ellenére érdekelt mi lesz, még ha annyira, de annyira kiszámítható is volt minden lépés, mert olvastatja magát. A pár lapnyi rajzos megoldás beszúrva néha meg szuper, a Sandman is várakozik nálam, tehát ez a része sem idegen, illett bele és csak még érdekesebbé tette. Kikapcsnak tökéletes, nem véletlenül fogom még a Sosehol-t is elolvasni.

9. Békés Pál – Dragomán György – Garaczi László – Grecsó Krisztián – Háy János – Hazai Attila – Kemény István – Podmaniczky Szilárd – Tóth Krisztina – Vámos Miklós: Hasítás – Magyar rocknovellák
http://moly.hu/konyvek/bekes-pal-dragoman-gyorgy-garaczi-laszlo-grecso-krisztian-hay-janos-hazai-attila-kemeny-istvan-podmaniczky-szilard-toth-krisztina-vamos-miklos-hasitas-magyar-rocknovellak

Értékelésem: Jaj ez annyira nem jött be. Nekem ez már a múlt, nem tudok úgy viszonyulni hozzá, ami lehet hülye kifogás, mert tudok ellenpéldát is mondani, de most akkor sem. Lapozgattam, olvasgattam, de néha förtelmes volt a stílus, a nyelvezet, na meg ha a zenekar maga nem érdekel, akkor kár szenvedni. Esze Dóra Nirvana-írása érdekes volt, na de az meg nem szépirodalom. Tóth Krisztináé ellenben ötös mint mindig, az tetszett, de a csillagozás így csalóka, na jól van, közepes.

10. Agota Kristof: Tegnap
http://moly.hu/konyvek/agota-kristof-tegnap

Értékelésem: Volt ez sok minden ilyen kevés oldalban: fájdalmas, kíméletlen, szomorú, reményteli, ijesztő, plusz bent marad az agyadba, hogy sok ezren éltek és élnek hasonlóképpen másik országban esélyek nélkül, ami így ítéletidőben még inkább hat. Pár óráig biztos nem kezdek másikba.
Kettő: egyszerre szép és egyszerre szörnyeteg

Melyik könyv a legolvasottabb ezek közül, és melyik a legkevésbé a molyolók között:
Leginkább olvasott: Helen Fielding: Bridget Jones naplója 529 olvasással.
Aminek még terjednie kellene: Müller Nándor: Barangolások a Mecsekben 2 olvasással, na de mivel ez nem szépirodalom, legyen César Aira könyve 3 olvasással.
Természetesen a számok folyamatosan változnak, az olvasottság csak egy adott időpontra érvényes, amikor ide le lett mentve.

2010. október 26., kedd

vedd fel ezt a ritmust és ess szét velem

November 6. 21:00, Pécsi Est Café
Húúúúú. Ma sikerült beszerezni a plakátot is, ezt a szépet, ami már kint is van az ajtóm belső felén, hogy azért a nagyszobában ne ijessze meg a lányokat a zombikutya.

2010. október 25., hétfő

Péterfy Bori-koncert Szekszárdon


Jó látni és érzékelni, hogy a Pécsi Est Café vezetőségének azért elég jó stratégiája van a hely befuttatására, ami szerintem sikerülni fog, mivel múltkor a Vad Fruttikkal megkezdődött egy egyáltalán nem szégyellnivaló őszi-decemberi szezon, ami még maradt ebből az évből, ugyanis volt már a VF-on kívül múlt szombaton a Péterfy Bori & Love Band teltházzal, lesz még a Pál Utcai Fiúk, a HS7, Kiscsillag, na meg Punnany Massif, ááááh, szuperjó. Punnanyra megyek szerintem, HS7 esélyes, PUF nem, Kiscsillag meg kis esélyes, mert azon voltam nyár végén, meg előtte is párszor az évben, majd eldől.

Bori... mint mindig a maximumot nyújtotta, bár sajnálattal vettem tudomásul, hogy vége, mivel kimaradt az After Hours és a Jó reggelt, Bori!, amiket én nagyon-nagyon szeretek, de hát kárpótolt pl. az Újraélesztő (óóó), az Ópium, a Száraz gőz, a Kettő, na meg persze minden, andalgós lassú, meg táncolós pörgős, minden szuper volt előtte-utána, örök emlék.

2010. október 23., szombat

Eszter - Szívlötyögés

Nélküled nincsen szívlötyögés
Nélküled nincsen szívsusogás
Nélküled nincs szívlélegzés
Nélküled nincs szívcsiklandozás
Nélküled nincsen szívsusogás
Nélküled nincsen belobbanás, és semmi más!
Nélküled nincsen szívlötyögés
Nélküled nincs szívméretezés

2010. október 17., vasárnap

Reamonn - Swim

Még a legelső albumról, ami épp most hallgatok, egészen klassz, dallamos, nem túl öngyilkos, nem túl vidám zene, kellemes hallgatni.

"You put your feet on the ground
I can't pick you up every time
You're falling down
No I'm not your mother or
Your father"

2010. október 15., péntek

It's Over

http://www.facebook.com/?ref=home#!/notes/erik-sumo-band/erik-sumo-band-veronika-quits-erik-sumo-band-veronika-kilep/117211791671847

Veronika kilépett, így a zenekar maradék része sem folytatja tovább. Kár, nagy kár, pedig milyen egyediek voltak így, kedvenc gitárosom: Drapos Gergő, Tövisházi, Kiss Erzsi meg Harcsa Veronika, ójaj. Viszont ha abból a szempontból nézem, hogy milyen lenne nélküle, akkor jó, hogy inkább abbahagyják, mert szerintem ez annyira így volt egy kitalált koncepció, a jó értelemben, hogy Vera hangja és előadásmódja nélkül nem lenne ugyanaz, az ő hangjára vannak írva a dolgok, ugyanúgy Erzsi részeit sem tudná más olyan jól előadni.

:(

2010. október 13., szerda

Vad Fruttik - Boroskóla

Hazamegyünk majd az első busszal, addig mulatunk míg bírjuk szusszal.
A kevés pénzt is úgy szórjuk el, mint a királyok mikor költeni kell.
Napsütésben, nem az árnyékban az élünk, nem teázgatunk, nem üldögélünk.
Megríkat minket egy szomorú szám, sose halunk meg vagy inkább csak ritkán.


2010. október 10., vasárnap

Vad Fruttik-koncert Szekszárdon

Október 9-én volt a lemezbemutató turné második állomása Szekszárdon, a Szekszárdi Est Café-ban (ahol most éled fel a koncertszezon, végre), amire mentünk K.Sz.-szel, és nagyon jól szórakoztunk. Nem akarok kedves naplóm-stílusba átmenni, de baromira jó volt, egyrészt jó lett a hely, kicsit átpofozták, de alapjában véve maradt a stílus, meg nem volt tömegnyomor, kellemesen elfértünk, mozgásra is volt hely.

Nem ismertem még akkor az összes számot az új albumról, a Fénystopposokról, csak a Limonádét, a Béke Presszót, és persze a Lehetek én ist, meg épp aznap ment reggel a Boroskóla, de amúgy újdonság volt a többi szám, de tetszik az egész. A régebbiek közül ment a Szerelmesdal, a Galaxis szépe, a Rió, a Sárga Zsiguli, a Nekem senkim sincsen, a Tánc, a Kicsit lassabb, a Kemikáliák, az Úgy fáj, pár megszokott hiányzott, de mivel az új albumon volt a hangsúly, nem panaszkodom.

Na és igen... amit már fb-on is kiörömködtem magamból: Kezet fogni, bemutatkozni Likó Marcellnek és hallani tőle, hogy szervusz Zsófi, még ha nem is emlékszik majd rá, az ÉLMÉNY: MEGFIZETHETETLEN. Köszönöm, tudod te. ;)

2010. október 6., szerda

Punnany Massif - Turist Gájd (Pécs)

Miért voltam én eddig annyira ellenére a Punnanynak? Na jó, ezt már hallgattam régebben is, de csak Pécs miatt, de most már maga a Punnany miatt hallgatom, na meg landolt nálam az összes albumuk is. Ajjajj.

2010. szeptember 30., csütörtök

Egy könyv, sok könyv 9. felvonás

Ősz. Hideg. Fázik a lábam.

1. Agota Kristof: A Nagy Füzet
http://moly.hu/konyvek/agota-kristof-a-nagy-fuzet

Értékelésem: Muszáj volt fenntartom egy bizonyos távolságot köztem és az ikrek között, másképp nem ment volna, maga a koncepció is ötletes, de hát persze nem az a lényeg, erre valakinek a válasz a háború, nekem nem kizárólag, hanem a két fiú személyiségének fejlődése is, hogy mivé képesek saját akaratukból változni, örülök, hogy nekem nem volt szükséges soha ezekre a gyakorlatokra.
Annyira szomorú viszont ahogyan a magyar kiadók alulkezelik Agota Kristofot, nincsenek reprintek, beszerezhetetlenek (kivétel a Mindegy), ébresztő Magvető és Palatinus.

2. Marjane Satrapi: Persepolis – A visszatérés
http://moly.hu/konyvek/marjane-satrapi-persepolis-a-visszateres

Értékelésem: Mennyivel könnyebben fogadtam be ezt mint az elsőt! A hatalmas kulturális különbségek ellenére Marjane közelebb került hozzám mint az első részben: középiskola/beilleszkedés, egyetem/beilleszkedés, pasik, ójaj, meg azért visszatért Irán is, plusz maga a legmeghatározóbb, a személyiségének a kifejlődése, szóval jó volt ez, vagány egy nő lehet az írónő.

3. Boris Vian: Tajtékos napok
http://moly.hu/konyvek/boris-vian-tajtekos-napok

Értékelésem: Különösebben nem ragadott magával ez a világ, értem én, hogy a dolgok szimbolikusan értendők, és hogy mi micsoda, meg hogy a szerelem satöbbi, de a sok szürreális elemen sem csodálkoztam különösebben, pedig biztosan nem közömbösen kellett volna hozzáállnom, de ez most nem ment másképp, bár azért azt megjegyezném, hogy kb. a felétől jobban beszippantott és nagyon érdekelt a végkifejlet. Megkaptam, meglepetés, köszönöm, de semmi utórezgés.

4. Claudia Frenzel: Na ne!
http://moly.hu/konyvek/claudia-frenzel-na-ne

Értékelésem: Egy csomószor az jutott eszembe, hogy ha írnék, én is hasonló stílusban tenném, pont feküdt az én ízlésemnek, laza, de mégsem szétesős nyelvkezelés, a gondolatok a világról, szurkál a megfelelő helyeken, bár persze jó, hogy nekem nem kell a narkolepsziával megküzdenem, de ezt leszámítva Miriam klassz hősnő, csak végig éreztem, hogy valami nincs rendben, aztán rá is jöttem, hogy a dinamika hiányzott nekem, olyan mintha lenne egy napló, vagy kézirat és random kitéptek volna belőle lapokat, hogy akkor most ez és ez belekerül, ezért nekem kicsit lóg a levegőben. Még egyszer át kell majd nyálaznom, annyi idézetet tudnék kiírni.

5. Mark Millar – John Romita Jr.: Kick-Ass
http://moly.hu/konyvek/mark-millar-john-romita-jr-kick-ass

Értékelésem:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az én történetem is a filmmel kezdődött, ami tetszett, kilógott a sablon képregényes filmek közül (nálam ez a Spiderman-Hulk kategória…), vagány, merész, véres, kicsit csipkelődős volt klassz kis karakterekkel. Jött a képregény. Alapból arra áll rá az ember agya, hogy a-t hasonlítsa össze b-vel, de mi van ha én ezt nem akarom, mert a legkönnyebb egyik után a másikra azt mondani, hogy gagyi? Nem mondom, de akkor megpróbálom sorra venni a dolgokat sok-sok cselekményleírással:

Vizuálisan mit látok: semmi extrát nem találtam benne, színes, egyszerű, a sebek talán túl kegyetlenre sikerültek, a karakterek viszont egyáltalán nem voltak különlegesek és az volt a zavaró, hogy ha mondjuk X embert más szögből mutattak, akkor már nem volt felismerhető, mintha egy tök más ember arcát láttam volna, néha egészen bénán. Dave-et persze könnyű felismerni (de nem maradandó ő sem), de hány arca volt Katie-nek, G-nek? A filmbéli kedvenc, Hit-Girl sem lett kiemelkedő karakter, beleolvad a masszába, nem is szerepelt olyan sokat.

Na igen, a cselekményszál… tulajdonképpen két külön történetről lehetne írni, annyira mást hoztak ki a filmből, hogy az már fáj. Gondolkodtak, gondolkodtak a pénzes mágusok, hogy itt van nekünk ez az izé, de mivel is lehetne becsábítani az embereket a moziba? Tartani kell a főbb irányvonalat, hogy X, Y meghal, de hogy hogyan az nem mindegy, meg hát kapja már meg Dave a csajt, ugye-ugye? Pofára esés van a könyvben, nem love story. Vagy pl Big Daddy halála mennyivel érzelgősebb és elnyújtott a vásznon, mint a lapokon, ahol egy szimpla fejlövést kap? Mert az kell a mozinézőnek, hogy lássa Nicholas Cage-t haldokolni és akkor az olyan szomorú. Red Mist: a könyvben csak úgy megjelenik és a végén derül csak ki, hogy hoppá mi van, míg a filmben már a kezdetekkor a szánkba rágták, hogy ő kicsoda és miért teszi azt amit. Na meg Kick-Ass: itt viszont a filmbéli srácnál teszem le a voksom, mert sokkal hihetőbbnek és érettebbnek tűnt (az egy dolog, hogy szeretem a színészt amúgy is…), mint a kockákon ez a 14 évesnek tűnő szöszi srác. Hit-Girl meg az édesapjával együtt, ahogy már írtam, nem kapott annyi teret a könyvben, mint a filmben, és haloványabb is, nem bontakozott ki teljesen, míg Chloe Moretz alakításában elviszi az egész filmet a hátán. Szóval a lényeg az, hogy a film a képregény alapján popcorn-mozi, sokkal fogyaszthatóbb, bár tömegfilmnek azért nem mondanám, ahhoz szerintem túl sok az erőszak és a vér, de mindegyik élvezhető és ajánlom a hasonló gondolkodású embereknek, történeti szempontból nem tudok sok mindent a második részről, de kíváncsi leszek rá, ha lesz. Ja, meg mi az, hogy megváltoztatjuk a képregény fő karakterét az adaptációban, de azért a borítóra ő kerül? Hm.

A fenébe, mégis jó érzés hasonlítani.

6. Takeshi Kitano: Fiú
http://moly.hu/konyvek/takeshi-kitano-fiu

Értékelésem: Egyet kell értenem @egy_ember-rel, nem rosszak ezek az elbeszélések, csak olyan semmilyenek. Nem éreztem bennük a mélységet, a testvéri viszonyban és a szülői kapcsolatokban sem, éldegélünk szépen, de nincs benne semmi plusz. Az utolsó novellát ki is hagytam.

7. Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat
http://moly.hu/konyvek/csikszentmihalyi-mihaly-flow-az-aramlat

Értékelésem: Az első harmadáig végig az volt bennem, hogy de hát ez olyan egyértelmű, hogy így kell csinálni, nem? Úgy tűnik nem, de megíródott ez a könyv, ami jó, mert végül az élet annyi részterületére kitért, hogy találtam benne érdekes és új megközelítéseket, de azt semmiképpen sem mondanám, hogy megváltoztatta volna az életem.

8. Bryan Lee O'Malley: Scott Pilgrim kivételes átlagélete
http://moly.hu/konyvek/brian-lee-o-malley-scott-pilgrim-1

Értékelésem: a. őrült vagyok b. őrült vagyok, az első maxos, de nem tudok semmilyen indokot sem mondani, ami miatt kevesebbnek kellene lennie, pont fekszik nekem az egész szövegileg, rajzilag, történetileg, buggyantságilag, ahogy az egész könyvsorozat koncepciója ki van találva. Scott a legjobb és legtökéletesebb geek, bár erre már előttem rájött Ramona, a fenébe.

9. Agota Kristof: Mindegy
http://moly.hu/konyvek/agota-kristof-mindegy

Értékelésem: Fájdalmas a kép, amit lefest a környezetünkről, az emberekről, mintha nem is lenne más, pedig azért… De a borítót nagyon eltalálták, tényleg úgy hatnak rád a sorok, mint a csikk a bőrre, megmarad. Ami miatt mégsem teljes, az az, hogy persze kíméletlenül lecsupaszított a nyelve, de nekem néha már nagyon száraz volt, túl a kellemesen.
2. kör: még mindig kemény, most sorra kerültek a színművek is, hullámzó, de összességében mestermunka.

10. Art Spiegelman: Maus – Egy túlélő regénye
http://moly.hu/konyvek/art-spiegelman-maus-egy-tulelo-regenye

Értékelésem: Lehet más képes másképp csinálni, de én most kialakítottam magamban egy külön képregényekre vonatkozó értékelési rendszert, aminek jelenleg ez szerepel a legalján. Megmondom miért: a témaválasztás feltűnővé és egyedivé teszi, ezt nem tagadom, de attól mert valaki hozzá mer nyúlni ehhez a témához, nem fogok a lábai előtt heverni. Akárhogy is próbálják magyarázni különböző elemzések az öngúnyt, meg a szeretetreméltóságot, nekem Vladek, a túlélő, Art apja nem volt szimpatikus, ha meg nem az a főhős, az nem annyira jó nekem mint olvasónak. Értem én nagyjából az ideológiai hátszelét annak, hogy ki egér, disznó, macska, de olyan szinten sematizáltak lettek a figurák, hogy nem tudtam megkülönböztetni sokszor a férfi-nőt sem. Túl sok minden szerepelt egy oldalon, vagyis nem is így mondanám, nem történetileg volt sűrű, hanem a rajz szintjén. Szóval grafikailag sem tetszett, túl darabos és szögletes volt és a szövegbuborékokat nem is tudtam elolvasni sokszor, annyira apró betűsek voltak és csúnyán írtak benne. Érdemes elolvasni, nem mondom, hogy nem, egyszer mindenkinek a kezébe adnám, mondjuk történelemórán, de összességében ez csak erős közepes.

11. Jane Austen – Seth Grahame-Smith: Büszkeség és balítélet meg a zombik
http://moly.hu/konyvek/jane-austen-seth-grahame-smith-buszkeseg-es-balitelet-meg-a-zombik

Értékelésem: Bármennyire is nyitottan álltam hozzá és pozitívan, bármennyire is tetszett az első 20-30 oldal, eddig tartott (100. oldal körül). Nem az a baj, hogy ez meg lett írva, érdekes kísérlet, továbbra sem tartom szentségtörésnek és Austen megcsúfolásának, de azáltal, hogy át lett írva a szöveg, vagyis beleillesztve pár plusz szó és mondat, a szöveg egységében elvesztette azt a bájt és kedvességet, ami az eredetit jellemzi és leginkább magaménak érzem tőle a Büszkeség és balítéletet. Ez az én fő problémám, pluszt nem adott, márpedig nekem mindig kell a plusz, így inkább mással töltöm az időmet.

Melyik könyv a legolvasottabb ezek közül, és melyik a legkevésbé a molyolók között:
Leginkább olvasott: Boris Vian: Tajtékos napok, 254 olvasással.
Aminek még terjednie kellene: A Maus elvileg a legkevesebb, de csak azért, mert ez a kötet csak az első rész, a mindkettőt tartalmazót sokkal többen olvasták, ezért: Claudia Frenzel: Na ne! 6 olvasással (na ne...)
Természetesen a számok folyamatosan változnak, az olvasottság csak egy adott időpontra érvényes, amikor ide le lett mentve.