Végre repültem...

Nagyon régóta szerettem már volna kipróbálni azt, hogy milyen is utasként a levegőben lenni. Amikor nem te irányítasz, hanem tulajdonképpen mikor már a transzferbuszra felszállsz, átadod magad a sorsnak, vagy túléled vagy nem... Nos most nálam/nálunk voltak a lapok, de azért nem volt olyan könnyed.

Először Milánóba repültünk ugye, hajnali 6:00-s indulással, amikor még koromsötét van. Amúgy is rettenetesen izgultunk, nem hittük el, hogy igen, itt állunk, pedig nem gondoltuk volna, és most be kell szállni ebbe a nagy dobozba... Nos, nem titok, kicsit kiborultam, mivel én egy teljesen más sorban ültem mint a társaim, eszembe jutott, mikor beindult a motor, hogy ha itt most lezuhanunk, a halálomkor egy ismerős arcot sem fogok látni. Kész voltam. Mindez újra leírva terápiás céllal történt.

Powered by GoodWidgets.com

Amúgy kinézni az ablakon és látni a felhőket, a tájat felülről, hogy a nap hogyan tör át a felhőrétegen, tényleg felfogni, mikor bemondja a pilóta és körülnézel, hogy te most konkrétan és a valós időben 11.000km magasságban vagy, na az azért felemelő érzés és csak mosolyogni tudsz. Élveztem a végén már, mikor kezdett világosodni, a nap is gyönyörűen kelt fel.

Visszafelé hasonló volt, de jobb abból a szempontból, hogy az indulás 8:05-kor volt, így már világosban vágtunk neki, bár hallottuk, hogy köd van. Mégis gyönyörű volt az egész, már jobban tudtam (még jobban inkább), hogy hol is vagyok. Ez a képeken és a videón is látszik. Egyszerűen csodálatos érzés a felhők között lenni, szeretnék még jó sok repülni, akár kicsivel hosszabb távon is. Csak egy hátránya van, hogy úgy tűnik én érzékenyebben reagálok a magasság- légnyomásváltozásokra vagy mi, mert ereszkedésnél, tehát az utolsó félórában, mindkét alkalommal, a füleim iszonyatosan feszítettek belülről és fájtak, mintha fel akarnának robbanni. De szerencsére a landolás után elmúlik.

Jó repülést mindenkinek, nekem meg még jó sokat! :)