Napi (negatív) élmények

A hétvégén sikerült két olyan filmet kiválasztanom megnézésre, amelyek nem hagytak bennem túl mély nyomot.

1. Miért éppen Minnesota? (New In Town)

A film persze az egyetlen húzónévre, Renée Zellweger-re épült, meg a noname kisvárosra, ahova elküldik őt, a lehetséges alelnökjelöltet, hogy szedje ráncba a gyárat, aztán végülis zárja be. Beleszeret a helyi tuskóba, akiről persze kiderül, hogy valójában nem tuskó, hanem érzőszívű apuka, a többi csak látszat. Beleszeret továbbá a kisvárosba, ahol folyton esik a hó, pedig előtte mindig Miami tengerpartján futotta le napi köreit és edzett, hogy fenntartsa a sikeres szingli üzletasszony-címet. Bocs, a cinikus hagnemért, de ez a film semmi újdonságot nem hozott, hány ilyen témájú filmet készítettek már, egyszerűen uncsi volt, na meg Renée. Khmm. Ez a nő nagyon furán nézett ki az egész filmben, az arca tök merev meg felpuffadt volt, a haja is gáz volt, ennyire de ennyire szögegyenesre vasalni, ááá, gáz volt (a lentebb található kép remélem jelzi). Ő sem hozott semmi újat, akárki akármit mond, nekem ő mindig is csak Bridget Jones marad, azokban a filmekben imádom.

2. Egy nap New Yorkban (New York Waiting)

Ígéretesnek tűnt, svéd romantikus dráma, ami NY-ban játszódik, kell ennél több? Kellett volna. Egy jó forgatókönyv például, több párbeszéd. Szeretem a művészfilmeket, de ez nem jött be, hiába nyert fesztiválon, csak szenvedett végig a két főszereplőnk, az élet értelme, meg a szerelem csak szenvedés-téma, sikítani tudtam volna már az első 10 perc után, de igaz, hogy több részletben, de végignéztem, mivel hát mégiscsak az amazing Central Parkban meg úgy általában NY-ban játszódott. Bárcsak a város ne csábított volna magával.

Sidney-hez hasonlóan én is csak bámultam New Yorkot, semmi egyéb nem számított.